A HARCOS...

 

 

A HARCOS nem panaszkodik és semmit nem sajnál... Az élete végtelen kihívás, márpedig a kihívás nyilvánvalóan nem lehet sem jó, sem rossz... A kihívás egyszerűen az, ami: kihívás... Az alapvető különbség a hétköznapi ember és a HARCOS között az, hogy a HARCOS mindent kihívásnak tekint, míg a hétköznapi ember áldásnak vagy átoknak...

 

Amikor egy HARCOS elhatározza magát valamire, mindent meg kell tennie érte, de felelősséget kell vállalnia azért, amit csinál... Akármit is tesz, először is azt kell tudnia, hogy miért teszi, majd cselekednie kell, anélkül, hogy kétkedne a tettében, vagy megbánná azt...


A HARCOS élete a cselekvés, nem pedig a cselekvésen való gondolkozás, és nem is az azon való gondolkozás, vajon mit fog gondolni, miután véghezvitte a cselekvést... Egy katona mindig parancsokat követ, de egy HARCOS csak a szívét követi... És az igazi HARCOS nem azért harcol, mert akar, hanem mert harcolnia kell!

A HARCOS nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál... Egy jó HARCOS nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen... A jó HARCOS nagyon is sebezhető... Ez teszi igazán bátorrá! A HARCOS cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van...