Saját embereit ültetheti a kormány a takarékok élére!

2013.07.29 17:24

ORBÁN SAJÁT BIRODALMÁT ÉS URASÁGÁT TOVÁBB ÉPÍTGETI...

 

"Az összes takarékszövetkezeti elnököt le fogja váltani a szektor államosítását levezénylő budapesti igazgatóság a szektorban terjedő szóbeszéd szerint. Kiegészülve egy közelgő második központi diktátummal, mindez ellenállást szíthat a tagok körében. De a kormány "ördögi tervének" végrehajtását sem a lázadás, sem a behódolás nem akasztja meg.

 

Minden takarékszövetkezeti elnököt le fog váltani a szektor átszervezését levezénylő, két héttel ezelőtt létrehozott integrációs szervezet igazgatósága – ez a hír terjedt el az elmúlt napokban a takarékszövetkezeti vezetők körében. Nem tudni, valóban létezik-e ilyen központi szándék, az viszont igaz, a kormány megteremtette ennek lehetőségét a szektor államosítását elindító, július 12-én hatályba lépett integrációs törvényben.

 

A jogszabály szerint a többségi állami befolyás alá kerülő Takarékbank vagy az integrációs szerv igazgatósága felfüggesztheti a takarékszövetkezetek vezetőit, és új tisztségviselőket nevezhet ki.

 

Emiatt már a törvény parlamenti elfogadása óta attól tartanak a szektorban, hogy teljes tisztújítás söpör végig a takarékszövetkezeteken, és az eddigi elnökök helyére a kormányzat, illetve a kormánypárt kiválasztottai kerülnek. A fenyegetett helyzetbe került szövetkezeti vezetőknél azonban könnyen elpattanhat a húr a következő, augusztus végén esedékes takarékszövetkezeti közgyűléseken, amelyeken egy új, központilag diktált alapszabályt kell elfogadtatniuk a szövetkezeti tagokkal. „Ha arról van szó, hogy mindenképpen leváltják az elnököket, könnyen átmennek ellenállásba, és elindíthatnak egy lázadást” – fogalmazott a szektor egyik képviselője..."