Az Ellenállás Jogunk és Kötelességünk
Úgy hisszük béke van...
Béke. Vajon hol talál ma békére a magyar ember? Mit jelentene egyáltalán a béke? Mire kell azt érteni, hogy béke van. Akkor van béke, ha az államvezetés azt mondja, hogy éppen nem állunk hadban egyetlen országgal sem? Még ez sem állja meg a helyét, mert katonáink háborús övezetekben is szolgálnak, és nem szórakozásból vannak ott, hanem mert vélt vagy valós ellenség van arrafelé, tehát valakik ellen harcolnak.
Akkor mire kellene vonatkoznia a békének? Semmi másra, mint a lelki békére. De lelki békét ma senki nem talál itthon, csak kétféle ember.
Az egyik a bolond. A lelki szegény konzumidióta, aki boldog tudatlanságában semmiről nem tud semmit. Semmi nem érdekli, csak a napi vegetációja - esetleg a napi alkoholszintje - biztosítva legyen. A második kategóriába azok tartoznak, akik már megadták magukat a másik oldalnak. Beadták a derekukat, belesimulnak a rendszerbe, néha kicsit jár a szájuk, de tolják a cionszekeret teljes erőből. Sosem voltak harcosok, vagy ha voltak, már feladták.
Elfelejtették hová tartoznak, elfelejtették kik és miért uralkodnak felettünk, elfelejtették, hogy tenni, mondani, írni kell – küzdeni minden rendelkezésre álló eszközzel. A beletörődés és az esélyek latolgatása nem a magyar ember sorsa és feladata... Tehát nyugodtan kijelenthetjük, lelki békére magyar ember ebben a honban nem találhat. Éppúgy nem, mint ahogy egy apa sem nyugodhat, amíg él lánya megerőszakolója és gyilkosa. A magyar sem nyugodhat, míg él a nemzete megerőszakolója és gyilkos akarata...
A harc pedig folyik ellenünk. A felénk meredő kard markolata (a gondolat) a cionista hatalom, a nyugati kapitalista elképzelések gondolata, a kard éle (az eszköz) a cigány. Mit is mondott Berija, mikor az orosz katonákat tüzelte a németek ellen? Pusztítsd el, minden német nőt erőszakolj meg, hogy megtörd a nemzeti büszkeségüket - mert ilyen az ellenségünk. A magyarból is ki kell pusztítani az ellenállás morzsáit, a büszkeséget, be kell zárni önnön magányába, a maga kis világába, hogy csak magával törődjön. Nincs nemzeti büszkesége, nincs nemzeti akarata, csak adja fel...
Miért foglalkozol ezzel, úgysem érsz el semmit.... van értelme?... - folynak a cionisták által szájukba adott szavak, mint a méreg. Ami semmi másra nem jó, mint a saját lelkiismeretét nyugtatni, hogy jól teszi, ha bezárkózik, ha feladja, hogy lemond a küzdelem jogáról.
Mindezt miért? Félelemből? A kitartás hiánya miatt?
Az önfeláldozás hiánya miatt? Vagy mert ő is érvényesülni akar a világban?
Fenntartani a kis televíziós, laptopos, mobiltelefonos, olcsó, de mérgező ételekkel telepumpált kényelmes kis világát mindenáron? A magyar és a fehér ember ellen kifejlesztett másik fegyver, maga a kapitalizmus, a konzumidióta egoista világával együtt. Amely megöli a lelket, nem hagyva mást, csak a habzsolás, a testi örömök hajszolását, és a mindenen keresztül történő könyöklést-taposást a materiális javakért. Közben saját maga rombolja le maga körül a világát, és mire feleszmélne, már nem lát maga körül mást, csak az elvett jogait, az elvett földjét, amelyet a cionista benépesít alantas népekkel - és egy összeomlott nemzetet. Nem marad más, csak a beletörődés, a feladás, a belenyugvás...
Jó ha tudja mindenki, hogy a kard egy veszélyes fegyver. Akkor is, ha a kabát alatt nem látszik, ha feketére van festve, hogy eltűnjön az éjszaka árnyai között, akkor is ha rövid, és akkor is ha hosszú. A kard, kard marad, és egyetlen értelme van a létezésének, hogy öljön. A kard egyik éle, amit a markolat rángat ide-oda - a cigány. A harc a magyar emberek ellen így folyik. Hiába vezényelnek készenléti rendőröket százszámra a keleti régiókba, hiába hallgat mélyen a média a magyarok elleni csoportosan elkövetett brutális gyilkosságokról, a harc már folyik. Évek, évtizedek óta folyik...
Míg egy magyar egy gyermeket felnevel, és a felnevelt gyermek elvégzi az iskoláit, megházasodik, hogy gyermeket vállaljon, ennyi idő alatt a cigány már dédszülő, és negyven utódot hozott világra a családja. És hol vannak azok a magyar fiatalok, akik ezt ellensúlyozhatnák? Sehol. A néma nemzedéknek nevezett magyar ifjúság már leeresztette a karját. Bénán csüngenek, apátia zuhantak, nem érdekli őket a sorsuk, nem érdekli őket jóformán semmi a saját világukon kívül, mely egyre jobban szűkül össze. Menekülni akarnak külföldre.
A kard másik éle ez a fajta apátia, és a feladás, az elsüllyedés a materiális világban. Feladják a hazájukat, a nemzetüket. A harcnak már nem eszköze 'a szüljünk többet, neveljük jobban, viselkedjünk szebben'. A harcnak azért nem formái ezek, mert az ellenséget nem érdekli, milyen szép és okos vagy, csak egyetlen egy dolog, hogy mennyire vagy szervezett, és mennyire erős a hited a nemzetedben, milyen erő van a kötelékeidben. Elég-e az erő ahhoz, hogy bénán csüngő kezeidet felemeljed végre.
A békét csak ott találhatja meg élő magyar, ahol magyarként élhet, magyarként szólhat, magyarként dolgozhat. Ezt a békét pedig csak harc útján lehet elérni...
forrás : Úgy hisszük béke van
Az Ellenállás Jogunk és Kötelességünk